Tudom, hogy már ezerszer szóba került, most meg nem volt nagy visszahangja (elsodorták az események, hogy úgy mondjam), de itt van a bizonyíték, hogy Horváth Ádám tényleg a nagypapája korának megfelelő szokásokat írta bele a sorozataiba. (jó, Kardos G., akiről Bacher Iván írt sem Molnár korabeli, de gondolom, ez az a "régen minden jobb volt", amiben sokan megragadtak nem is annyi idősen. Mert hogy Bacher azt írja, csak az élete végén voltak egy szerkesztőségben, a Népszabinál, ami meg már akkor sem így működött alapértelmezetten, legfeljebb az ilyen régivágású tollnokoknak, akikképtelenek voltak nem hogy a számító, de még az írógéppel is megbarátkozni, tarthattak fent efféle szolgálatokat.

"Az utolsó évben lassan járt már és nehezen, támadott tüdeje nehezen bírta a strapát, de soha senkit nem kért meg, hogy vigye őt be autón, taxira pedig sajnálta a pénzt.Benn lezöttyent szuszogva, majd miután kipihente magát, indult föl a „lányokhoz”, a beíró hölgyekhez. Előtte gondosan megigazította nyakkendőjét, megfésülködött, nem feledkezett meg valami apró ajándékról sem.Mondtuk már, hogy mindig roppant módon tisztelt minden „munkás” népet, szakembert, iparost, hisz iparos családból volt való maga is: cserzővargák, vengerkák, fuvarosok, nyomdászok, pincérek, szűcsök voltak az anyai család tagjai. De a beíró hölgyeket minden iparosnál jobban tisztelte Kardos. Később jöttem rá, persze, ennek okára, ami pediglen olyan egyszerű: a mama. A csibész öreg Kardos diktálás közben lett figyelmes a csinos beírólányra. Kardos G. nem is annyira szerelemgyerek, mint inkább beírt gyerek volt.A szerkesztőségben, az utolsó szerkesztőségében, szóval tartotta környezetét, amíg anyagát beírták. Aztán elolvasta a levonatot, tollal a kézben, gondosan. Legtöbbször átadta javítani új barátainak, persze régit is azonnal talált tucatnyit. Ezután elolvasta a javított változatot is." (https://www.facebook.com/bacherivannakszeretettel/posts/pfbid02g1XpeCC4GfnkmqGFfsq7XfrsSjwiEsjjcsiDwidEE8MH8XscVwfFeBcjYrNFmgN1l)