KASSAI FRANCISKA

Köszönöm az életnek

Tört szárnyú albatroszként
vonszoltam magam a földön,
de te így szóltál: Repülj magasra!
És meggyógyítottad a szárnyaimat.

Fájnak sebeim, fölkelni nem tudok már
– panaszoltam –, de te hozzám hajoltál.
Tenyeredbe emeltél, puha szeretetbe takartál.

Hiába gúnyolt az értetlen sereg.

Harcolva helyettem pajzsként védelmeztél,
és legyőzted bátran minden félelmemet.
Sodródtam gyors folyón kis lélekvesztőben,
– és megtartott engem a te hited.

Indulni, lépni már nem vágytam,
gyáván botladoztam idegen világban.
Szépen szőtt szőnyeget terítettél elém,
ne érjen a lábam a föld sarához...

Köszönöm az életnek, hogy találkoztam veled.

Kozmikus por voltam a világűrben.
Már akkor te szóltál: Ne maradj sötétben!
– És felragyogtattad a fényeimet.

Századokkal előbb már a társam voltál.
Kétségek idején reményt varázsoltál.
S tartogathat a sors akármilyen jövőt –
már nem hagy el engem a te erőd.