EFB

 

Kerry King - From Hell I Rise

Tanácstalan vagyok. Persze, egyrészt hallom a Slayert, túlzottan is. Oseguedának nagyon nem kellett volna Arayát játszania. King témáinak nagy része nyilván első osztály, nem felejtett el jó riffeket kitalálni. Mégsem érzem többnek a lemezt, mint egy Slayer tribute-nak, és ha Slayert akarok hallgatni, akkor Slayert hallgatok. A thrash metal már rég halott, és nem érzem, hogy sikerült feltámasztania még a stílus egyik legnagyobb alakjának sem. „Aki azt mondja, hogy ez egy ilyen-olyan Slayer-kópia, az álljon fel és menjen ki” - írja az Újság szigorú ítésze. Még egy esélyt adok a lemeznek, de én valószínűleg kimegyek.

 

Nocturnus AD - Unicursal

Nekem perverz módon tetszik ez az űrszintikkel megspékelt death metal. Pedig például minden amellett szól, hogy utáljam az énekes hangját, ez a thrash metalos bömbölés és death metalos hörgés közötti hangszín meglehetősen „egzotikus”, valahogy mégsem csúszik át soha elviselhetetlenbe (nálam legalábbis). A The Key színvonalát ezúttal sem érték el, az öt évvel ezelőtti Paradox is mintha jobban egyben lenne, itt a hosszúság miatt többször elvesztettem a fókuszt, bár sok dalban felfigyeltem jó részekre is. Még hallgatni kell.

 

Pallbearer - Mind Burns Alive

Ezt vártam a legjobban ebből az adagból, az előző lemezüket továbbra is nagyon kedvelem, még mindig elő-előszedem. Nagyon tetszik az énekes hangja, és mintha egyre magabiztosabban használná azt, érdekes dallamokat ad elő, több és változatosabb érzelmet tesz egy-egy dalba. Kicsit homogén a zene, talán játszhattak volna a ritmusváltásokkal, persze tudom, a doom metal nem erről szól. Nem is tudom, doom metal-e ez még, a lassúság stimmel, viszont sok helyen már inkább Pink Floyd, mint Black Sabbath. Szerintem jó lesz ez is, meglátjuk.

 

Warlord - Free Spirit Soar

Ami rögtön feltűnt, az az erőteljes billentyűhasználat, sokszor a gitárral egyenrangú hangszerként hoz fontos témákat a szintetizátor. Ettől függetlenül a gitárjáték is kellően kreatív. Nagyon, néha az én ízlésemnek túlságosan is erőteljes a folkos hatás. Amikor speedelős euro power metal, akkor nem annyira tetszik, a megfontoltabb, komorabb, kifejtős részek sokkal jobbak, és szerencsére ezek vannak többségben. Bármi lehet belőle, ezt is még hallgatni kell.

 

+1 nem metál bonus track:

 

Beth Gibbons - Lives Outgrown

A Portishead énekesnője talán nem annyira off még egy metáltopikban sem. Aki ismeri az előző szólólemezét, a 22 évvel (!) ezelőtti Out Of Seasont, annak jó hír lehet, hogy ez annál erősebb, ezt már most ki merem jelenteni. A Portisheadhez - szerencsére - nem hasonlít. World music, folk, pop, klasszikus zene, sok minden van itt, még felfogni sem tudtam, nemhogy rendbe tenni magamban. Ami biztos: soha nem hallottam ennyire kifejezően és áthatóan énekelni Beth Gibbonst. EFB-ként nagyon szimpatikus album.