Aki tanult anatómiát, annak a latin tő a foramen ’nyílás, lyuk’(< ’furat’) szóból lehet ismerős, pl. foramen vertebrale. Ha a latin forō ’átfúr, átbök, átlyuggat’ szónak  van kapcsolata a magyar fúr igével, akkor az csak közvetett, az uráli és az indoeurópai alapnyelvek szintjén értelmezhető.

A latin forō szónak ugyanis olyan indoeurópai megfelelői vannak, mint az angol bore ’(ki)fúr, váj, vés’. Mindkettő mögött a proto-indoeurópai *bʰerH- ’éles vagy hegyes eszközzel megmunkál’ tő o-fokú változata áll. A latin f- < ieu. *bʰ- > germán b- fejleményhez vö. még latin ferō ’hord, visel, visz’ < ieu. bʰer- > angol bear ’hord, visel, visz’.

Az köztudott, hogy a korai ősmagyarban még nem volt f hang, szókezdeten ez a *p hangból alakult ki. Ennek megfelelően a magyar fúr igét az uráli *pura ’fúr, fúró’ nomenverbumra vezetik vissza, vö. finn pura ’véső, feszítővas, fúró’, puraa- ’lyukakat vés’.

Ugyanakkor az uráli és az indoeurópai tő hasonlósága sem jelenti feltétlenül azt, hogy köztük etimológiai kapcsolat van (korai átvétel, vándorszó vagy esetleg a közös nosztratikus előzmény folytatása), mert szó lehet a fúrás hangját mímelő hangutánzó tőről is, ekkor pedig hasonló hangtest egymástól függetlenül is kifejezhet hasonló jelentést.