Tegnap este először néztem vissza a koncertet, és egészen más élmény volt számomra, más véleményekkel, felismerésekkel, mint az élő közvetítés alkalmával. Hasonló ez, mint az új albumokkal való ismerkedés: először úgymond felzabálom, majd később emésztem.

 

A koncert alatt nyert értelmet Jarre nyilatkozata arról, hogy milyen régóta dolgozott ezen a projektjén: számos korábbi turnéjának és nagykoncertjének ismerős elemeit fedezhettük fel a vizuálban, de önismétléssel cseppet sem vádolható ezért, mert új szituációban jelentek meg, felülmúlva a korábbi koncerteket is. Az első percekben elszállt a Monaco-repríztől való félelmem, bár a "szemek" erősen emlékeztettek... Az állványzatra szerelt ledfalakat is a 2011-es koncerten láttuk először, de sokat dobott a térhatáson, hogy nem csak a közönség felé néztek, hanem az állványzat belső oldalán is volt egy-egy. A színpadra felpakolt ledeket az Elysée palota udvarán rendezett bulin láttam először, bár ezzel már sokkal korábban is próbálkozott: 2002-ben plazma TV-kkel, de az 1997-es moszkvai koncerten is láttunk dobozba zárt TV-ket állványon.

 

A Rendez-Vous 4 kapcsán folytatott töprengések sokat segítettek az Electronica korszakban gyökerező, nehezebben emészthető dalok értelmezésében. Bármennyire is mentegetőzik, hogy az RV4 csak a kor hangszereinek, technikájának demonstrálására készült, ez nagyjából minden művére igaz, de a szignálszerű, egyszerű, de figyelemfelkeltő dallamvilág éppúgy a teljes életművét végigkíséri. Ezért mostantól az EDM-nek titulált új stílusa számomra teljesen becsatlakozott a nagy klasszikusok közé, azzal a különbséggel, hogy most a dallamok még inkább töredékesek, a ritmus és a zaj effektek pedig sokkal jelentősebbek. De ez nagyon nem EDM!!! Talán csak a Stardust, de az Armin stílusát idézi. A Web Spinner kifejezetten egy kísérleti valami (talán egyre jobban is viselem...), a Herbalizer nagyon jól táncolható, kedves, bulizós, kicsit retrós egyveleg, nekem az Aerology antik rockabilly-s beütése cseng vissza. Az Azimuth pedig valami eszméletlenül jól felépített ötperc, ami üdítően jött a Brian-blokk után.

 

Az Equinoxe 7 hájpolásával továbbra sem tudok mit kezdeni. Ez a szám az albumnak pont az a része, amire már teljesen meguntam az ugráló computerbasszust, ami az 5-ösben még kedves, érdekes. A tercelő dallam sem annyira kifejező, hogy az bármilyen kulminációs pontnak számítson nekem. Annál érdekesebb, szebben építkezőbb nekem az Equinoxe 1-2-3-4 egysége. De ez legyen az egyéni problémám. :)

 

A Dvorák részleten szinte könnyekig meghatódtam a második megtekintéskor is. Nagy pillanat számomra, amikor Jarre bármelyik klasszikushoz nyúl.

 

Minden korábbinál többet lézerezett, nem spórolt, bőven szórta, de azt is tudta, hogy olykor teljesen el kell hagyni, lásd Azimuth. Szinte felsóhajtottam, annyira jólesett kicsit máshogyan látni a tájat.

 

Összességében bámulatos, ahogyan minden pillanatban él a technika, a koncert előtt és a számok közben is. Egy pillanatra sem áll meg, mindig valami mozog, lélegzik, hullámzik.

 

A koncert előtt adott Cousteau - Amazonia egyvelegről van valakinek felvétele?

 

Adiescar arca kicsit hasonlított a vetített humanoid robot lényekre, ez is biztosan tervezett volt kicsit.

 

És még számtalan apróság... Lehet, hogy még írok... Fantasztikus volt!!!