Magam szerszámgép területen állítottam be hajtásokat.
A gép két századmilliméter pontossággal dolgozott. Ha rosszul állítottam be a tangely hajtását, akkor az a szán úgy dolgozott, hogy kb. 5 centiméter hosszban, ahogy csak bírt, ide-oda járt, folyamtosan lengett. Az ideális helyzete körül lengett, átlagosan ott is volt, de munkadarabot már nem volt képes megmunkálni, mert eltörte volna a szerszámot mint a szél. Ezt csinálja a Basi.
És be lehetett úgy is állítani, hogy mereven kövesse az ideális pályát, és a legkisebb hibára visszaálljon, akár nagy kitérítő erő ellenére is (szerszám behatolt az anyagba) az ideális helyzetbe. Ezzel a beállítással képes volt nagyon pontosan dolgozni. Ezt a beállítást kellene minden kormánynak elérni, tehát a stabilitást megőrizni nagy kitérítő erők ellenére is.
Erről beszél Advo.
(De alapvető fizika is a négyféle egyensúlyi helyzetből a stabilis, ami igyekszik a kirértő erő ellenében vissztéríteni a tárgyat az egyensúlyi pontra.)
A folyamat nem túl bonyolult, a jóslóereje pont 100%: Mindenféle 80%-os mentális/szellemi állapot alatti emberek elkezdik gyártani a konteókat, ezzel aztán meglehetősen nagy létszámú és bizonyos szempontból egyre homogénabb csoportot alakítva ki maguk közül. Az, hogy kiröhögik őket, folyamatosan erősíi a csoportösszetartást.
Ezt élelmes gazemberek nem csak észlelik, de ki is használják. A világ minden részéről összegyűjtött, gondosan szűrt információkkal táplálják a csoportot, akikben egyre jobban erősödik a "Na ugye, hogy megmondtuk!" érzés. A táplálóknak könnyű dolguk van, hiszen pontosan azt írják, mondják, láttatják, amit a csoport hallani akar, ráadásul ezzel azt az érzést erősítve bennük, amire vágynak, nevezetesen, hogy nem sérült/tudatlan emberkék, sőt, ők a normálisak.
Na most, hiába is mondod el/próbálod bizonyítani nekik, hogy megvezetett emberek, hiszen ezzel a hitüket és az összetartó erejüket vennéd el, az pedig nem lehet, hogy hiába gyalogoltak olyan sokat szívért, észért és bátorságért.
A dolog logikája persze arról szól, hogy a valóban normálisak ezerféle egymással is ütköző véleménnyel rendelkeznek a világról, százezer forrásból. Ennek a csoportnak erre sem szüksége, sem igénye nincs, nekik remekül megfelel pl. a KESMA, ami maga a jelenség megtestesítője, szubsztanciája.
Nem vitatom, de ha népességre vetítjük ki, az USA 409 Nobel-díja arányosan rosszabb pozíciót jelent, mint Magyarország 15-je (333 milliós lakosság a tízmilliót sem elérővel szemben).
Ööö, ha jól emlékszem, még abban sincs konszenzus hogy az úgynevezett GDP adekvát mérőszám-e. :) Mit is kéne szabályozni és mivel? Mán persze azon túl, hogy Orbán egy geci és lopnak is.
Orosz győzelem után pedig az EU-nak nemigen lesz más választása, mint valahogy pacifikálja az oroszokat
Orosz győzelem után még komolyabban kell venni az orosz veszélyt és visszatérni a hidegháborúhoz, addig, amíg újra belefulladnak a saját taknyukba. Utána lehet pacifikálni.
A gond az a gondolatmeneteddel, hogy a gazdasági kapcsolatok normalizálása, sőt, kifejezetten gyümölcsöző erősítése nemhogy nm pacifikálta az oroszokat, hanem kifejezetten támogatta az agressziójukat.
Az oroszok befolyási övezetekben gondolkodnak, márpedig saját befolyási övezetüknek a valamikor SZU és csatlósai területét tekintik lényegében. Aki más keretekben próbálja megközelíteni ezt a kérdést, az simán téved.
Ha a medve megpróbálja széttépni a gondozóját, akkor nem egy másik gondozót kell küldeni, aki még több kaját ad neki, hanem el kell zárni vagy végső esetben el kell altatni.
Azt is pontosan láthattuk, hogy amikor nem kap Ukrajna elegendő támogatást,, annak a világos és egyértelmű következménye az, hogy az oroszok fokozzák az agressziót.
Bocs, de egy csomó ember a tudatlansággal keveredett naivitás adta önbizalommal spekulál, miközben az orosz vezető politikusok -azaz, nem néhány holdkóros idióta- naponta deklarálják a céljaikat.
"És hamár a Nobeljakrol van szo. Eben a magyarok negymenök miota ez a dij létezik."
valahol olvastam, hogy komolyabb amerikai egyetemek aulájában több nobel díj van kitéve (vagy emléktába tábla) mint a magyar összes.. nem tudom, hogy valós-e, feltehetőleg igen... mi meg verjük magunkat azokra a díjakra amelyeket elüldözött, elmenekült honfitársaink - a jelenleg mélyen lenézett, és megvetett Nyugatnak köszönhetően - szereztek..
én megkapargatnám ezt a sok repülést is, amit kakadu (is) művel állami szinten.. merthogy értelme pontosabban eredménye nem sok van....
szvsz simán lehet, hogy emögött is van 1-2 olyan dolog, amire most még kormányhívő oldal azt mondja, hogy elképzelhetetlen...
nem lennék meglepve, ha kábszer, gyémánt, hasonlók, esetleg hébe hóba embercsempészet stb is menne diplomáciai csomag álca alatt úgy, hogy az USA pontosan látja az összeset (amit meg esetleg ezek nem sejtenek)..
az biztos, hogy kormányváltás után azonnal új diplomáciai útleveket kell kiadni szigorú szabályozás keretein belül, és aki tovább használja, az min csalónak tekintendő..
Akikben erősítheted ezt (hogy élje meg moderáltan amazt), vagy teheted fordítva.
És vannak mintakövetők, sokan.
Talán ismered, hallottad már a divatbuzi fogalmát.
A minta divattá tétele (új államvallás, szoktam mondani egy jó ideje) azonban nem véletlen. Óriási erőforrásokat fordítanak rá - pénzt, ha úgy tetszik.
Fel kell tenni, hogy ez már nem csak zaj, meg milliárdos hataloméhes alakok egyéni hobbija.
Persze ki lehet magyarázni, hogy véletlen, egyéni eltérés, egyedi elszigetlet eset, és ez nem az, aminek látszik, az idegengyűlölők mániájából adódó torzítás;
Meg úgy is, hogy előjöttek a rejtőzködők, akiket eddig elnyomtak.
Költségvetési hiány van (vagy inflációs cél,valutaárfolyam vagy külkermérleg, vagy elfogyott raktérkészlet fegyverekből, pakiniggerek vagy lumpen-cigányok száma a helyi emberiség között, stb.) - egy elgondolt szinthez képest!
Korrigálj, vásárolj, adj fel rendelést. Itt és most, a hibajellel arányosan.
Mondjuk ez a kereszthatások miatt sem kézenfekvő, meg amiatt sem, hogy nem tudod, hogy a szabályozó az tényleg hat-e.
Jó-e az elgondolt szint beállítása?
I - integráló tag.
Korrigálj, de nézd meg az időátlagot. X időre visszamenő mozgóátlagot, historikus adatokat.
Akkor korrigálj, ha az időátlag is elmászott.
(X jó beállítása...)
D - deriváló tag.
i. Ha túl nagy a változási sebesség, dolgozz ellene gyorsabban. Átszakadt valami gát.
ii. Jövőjósló tag is, bizonyos értelemben
Ha a jövőben sötét fellegeket látsz (mittudomén, a Nyugat alkonyát, fenntarthatatlanságot, az első nemzedék dolgozó bevándorlói után felsejlik a 3. nemzedék prblémássága, stb.), dolgozz ellene akkor is, ha itt és most jó.
ZOH szokta mondani, hogy mi a probléma Németországgal, egyelőre még oda mennek dolgozni innen és nem fordítva. Nos, ZOH D-tag ellenes.
A D-tag veszélyes, mert ha rosszul jósolod a jövét, pofonba szaladsz, beleng, stb.
Nehéz ügy az is, hogy a szabályozástechnika sem ad receptet, pedig ott vannak elvileg egzakt egyenletek (Elvileg tudjuk a törvényt, csak a paraméterek bizonytalanok)
Ez ott siklik ki, hogy hiába propagálod azt, hogy "LMBTQ-embernek lenni jó!", akikben nincs meg ez a hajlam, azt nem fogod tudni semmiféle propagandával LMBTQ-vá tenni. Ez nem úgy működik, hogy "vegyél ezt vagy azt, és menő leszel!"...
Ha ez működne, akkor a konverziós terápiák is működnének - de nem működnek, mint az közismert.
(Zárójel: ha propaganda, akkor lehetne azt is hirdetni, hogy "binárisnak lenni jó!", hátha lenne hatása...)
Ritkán, csak az én emlékezetem hosszú. És kereső is van (üsd csak be, hogy bocskai, meg Pinochet...olvashatsz vicceseket és jellemzőket)
Tudom, tudom, jegyzetelő viceházmester
zárójel
Ez utóbbi egyébként a fórumbefolyásolási főosztály konteó egyik változata. Amikor a balliberális befolyás és befolyásolás kapcsán merült fel, akkor röhögcsélni szoktak egyesek, annak idején.
Most pár éve már fordított helyzetben habonyrogán-művek és orosz ügynökök csinálják, igaziból - hangzik el a tegnapi heherészőktől.
(Ez egyébként nem zárja ki az orosz ügynökök létét, akár ezen a vidéken sem. Meg a ballib akármikét sem. Ahogy mondani szokás: "konteónak indult...")
Ez mese. Mit akarsz szabályozni? Szintet, hőmérsékletet, nyomást, fordulatot, egzakt dolgokat egyszerű. Az mi a faszom, hogy a sokkterápia a D tag? A lelőtt elnök az I?
Szerintem meg nagyon szépen rá lehet húzni. A D-tag például praktikusan az összes sokkterápia.
A holtidő figyelmen kívül hagyásának következményeit pedig szépen láthatjuk a hazai gazdasági-pénzügyi turbulenciákon, amikor tudottan később súlyos következményekkel járó (pl: pénzszórás) lépéseket tesznek meg az azonnal, de nagyon rövid távon jelentkező előnyökre apellálva - aztán később már az összefüggést sem értik, és nem fogják fel, hogy az éppen jelentkező problémák a korábbi hibás lépések törvényszerű következményei. Emiatt sokszor még nagyobb hibákkal próbálják orvosolni, és a következményt láthatjuk - a rendszer beleng.
Az még nem jutott eszedbe, hogy elkapcsolj valamelyik köznyilas csatornára? Vagy egy sarkkörön túli fegyintézetben tengődsz és a '68-as, szakállas/forrónadrágos filozófus fegyőreid határozzák meg a tévéműsort? :)