Az ukrán orosz háborúban mindenki rájött hogy a csővezeték egy zsarolási potenciál, főleg akkor mikor az oroszok kihozták a videójukat hogy meg fogják fagyasztani európát, így hoszabb távon az LNG mindenféleképpen felülkerekedik a gázvezetéken: LNG-t ott veszel ahol akarsz vezetékes gázt meg ott ahol a cső túlsó vége van.
"A cseppfolyósított gáz ma már lényegesen olcsóbb mint az oroszok vezetékes gáza"
-
Ez fordítva igaz, sőt az LNG -t csak a katariak tudják olcsóbban adni az oroszoknál.
Az új Türkmenisztánból Kínába tartó gázvezetéképítése már előrehaladott állapotba van, a Szibéria Ereje 2 is szabadutat kapott, de amíg nem tudnak megegyezni az árról addig nem kezdik el az építését.
Mindenesetre a kínai iparnak egyre több gázra van szüksége.
arról ugye tudsz, hogy a műtrágya gyártásához is földgáz kell és ráadásul eléggé jó minőségű?
Nem feltétlenül. Kínában pl. gyártanak szénalapon is. Nem is keveset.
Mindenesetre akár így, akár úgy, az összes műtrágya bányászott termék. (A hazai földgázfelhasználás ~5%-a ment erre korábban, azóta nem tudom.)
És ebből a kálium leginkább 2 helyen van: az uralban + belorusban és a kanadai bányákban. Nyilván kanadából hajóztatni sokkal occsóbb, mint pl. a beloruskalitól megvenni és vasúton leszállítani. Legalábbis libtard brittudósok kiszámolták.
mert az olajvezeték építési költségének a tizedrészéért szállítják ide az olajat a tankerek.
Ez mondjuk már alapból is hülyeség és legfeljebb akkor igaz, ha az építést követő pár havi időtávra vonatkoztatjuk. Ha a csővezeték élettartamára vagy X millió tonnára akkor már pont fordított a helyzet.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy amúgy már meglévő vezetékek esetén az első pillanattól kezdve sem igaz.
Ugye te nem hallottál az Északi-Áramlat nevű vezetékről? Nos... az kész volt és 10 mrd EURO lett, a németeknél HAVONTA költenek el ennyit az importált feka újnémetekre.:-)))
Te hülye vagy ma teljesen: számold már ki ha tudod hogy mibe kerülne egy katar-hamburg gázvezeték építése amelyiknek az ára vetekszik a vasútvonalépítés árával.
Azt azért ne felejtsük el, hogy a kretén habekk a leállítás másnapján felrobbantatta a hűtőtornyokat és talán más kritikus létesítményeket is, megakadályozandó az esetleges újraindítást.
Mert a tanker megépítését az a kertitörpék finanszírozták Pubi , ugyi ????
Mert a SZÁLLÍTÁST azt a tanker a személyzet fingjából üzemelteti....
A Cseppfolyósítást meg visszagázosítást azt is kalákában, társadalmi munkában végzik......
Ennyire azért nem kéne kreténbe tolnod a balfaxságot.....
SZAKEMBEREK elmondják ezerszer, hogy a 2 EZER kilométernél messzebbről szállított földgázt érdemes meggondolni hogy LNG-ben szállítsák, de addig a CSŐVEZETÉK a legjobb, olcsóbb ás legmegbízhatóbb megoldás.
Még a kitermelés is drágább, a repesztéses robbanás miatt. USA nem is odahaza akart maga alatt "robbantgatni", eredeti (2014-es) terv szerint a kelet-ukrán palagázt akarták kitermelni és eladni Ejrópának. Persze ez is drágább lett volna jóval, mint az orosz vezetékes, de szankciókkal és robbantásokkal megoldották volna azt is.