Az interjúban Magyar Péter azt is mondta, hogy szerinte:
a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn;
valós igény van egy középen álló erőre;
50 millió forintot költ a kormány az őt lejárató kampányra;
látott olyan belső felmérést, amiben a 70 százalék azt hozta ki, hogy Rogánnak mennie kell;
jó ideig nem lesz munkája, mert „nyilván elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam”;
tudja, hogy amit csinált, az „felségárulás a szemükben”;
ha indítana pártot, az ideológiától mentes lenne;
magát nemzeti liberálisnak mondaná, de szerinte ezek a szavak is le vannak járatva;
nem gondolt bele igazán, mi várhat rá; most már azt is el tudja képzelni, hogy egy napon nem lesz szabadlábon;
saját kiállásáról azt mondta, az egyfajta „sufnituning”, „garázsban összetákolt valami”, de szerinte indultak már így jó dolgok.
Nem hiszem, hogy azt bárki komolyan vette, miindenki tudja, hogy ez nem így megy, a lényeg a Fidesz meggyengülése és ez valószínű.
Csak szavakon lovagolsz. Azt is mondta, hogy demokratikus választásokkal kell legyőzni a Fideszt, és az csak 2026-ban lesz, tehát szó sincs arról, amit te gügyögsz itt.
Mekkora egy gyökér vagy te... rólam nem lehet elmondani, hogy a fico nevű magyargyűlölő rohadéknak a védelmezője lennék, vagy a puhosként ismert országrontót kedvelném, de egy gyilkossági kísérlet államfő ellen az nem az apró baleset kategória. És igen, legyen mellény a puhoson is, mert ha a tótoknál volt egy barom, aki azt vélte jó megoldásnak, hogy lelövi az elnököt, akkor itt is lehet egy. Erre persze te meg a többi kretén NERpetihívő boldogan írja, hogy "bárcsak ezt is lelőnék, ő a következő" Mi van ha lelövik a puhost, aztán majd a következőt is? Meg a következőt is, hiszen bevált a tiltakozás ezen formája, igaz? És mi van akkor, ha az egyik golyó mellémegy, és anyádat találja el, aki véletlenül ott volt? Vagy valamelyik fölvesz egy robbanós mellényt, és hazavágja a kölykeidet is? Akkor is ilyen laza lennél?
Ha megmakkan a fészbúk akkor eltűnik a VITApeti, vagy minek a bizonyítéka ez a kis számsor?
Az csak titeket érdekel, a feleségtörténet. A hangfelvétel lényege az volt, hogy Rogán beküldött embereket az ügyészségre, hogy belenyúljanak a nyomozati anyagba.
És ez hihetetlenül gáz. Ezért megérte azt a hangfelvételt elkészíteni.
A Közösség egy ernyőszervezet, és annak már vannak helyi "alapszervezetei". Nem a párt a lényeg, kit érdekel a párt? Muszáj pártokban gondolkodni? Sokkal erősebb egy laza közösség, mint egy párt.
A Tisza-párt csak azért kellett, mert csak így lehet EP-listát állítani, de a valós támogatottság a közösségben van, ahol - ahogy írtam - egymás után alakulnak a helyi szervezetecskék.
"Csak 3 hónapja van Tisza-párt, ahhoz képest ez valóban fantasztikus eredmény, senki sem gondolta volna, hogy ilyen rövid idő alatt ezt így meg lehet csinálni.
Le a kalappal!
Innen lehet továbbmenni. "
-
Pontosan ugyanígy örültetek a MOmentumos gyerekeknek. Csináltak egy NOlimpiai aláírás színházat Bp.-en a baloldali városban.
Ujjongott a libernyák oldal, hogy ők nem közösködnek a többi ellenzéki pártokkal, hanem egymaguk megdöntik a Fidesz hatalmát.
Most hogy is állnak a momos skacok? Hogy jutottak be a parlamentbe?
Valszeg a tömegbázis növelésére gondolsz. Ezzel kapcsolatban kérdezem: A Tisza Pártba hogyan lehet belépni? Hogyan lehet alapszervezetet létrehozni? Mennyi a tagdíj? Kik a tisztségviselők? stb. Kerestem, de nem találom a honlapon. A Talpra magyarok közössége úgy látom nem jogi személy, csak egy laza kapcsolati háló. A politikában azért ettől több kell.
Nem lesz nekik annyi. Ezt bízvást remélem. És igen, csúfos eredmény lesz a 45 % körüli (nem a mandátumokban, mert ahogy írtam volt, minden pártnak több mandátuma lesz a számítás módja miatt, mint amennyit elért, de a választási oldalakon ott van az is, hogy valójában mennyit kaptak).