Keresés

Részletes keresés

Léjjjzer Creative Commons License 5 órája 0 0 34094

Nem tudom. Ez konkrét eset, ami elég sanszosan bekövetkezhet. Van már minta teszteli aztán valahogy lesz.

Mert a valóságban az van, hogy ezek a cégek itt vannak, és nem a világ másik végéről fog rendelni egy két vagy 10 IBC szart, hanem itt megveszi. Ha azt nézem stat nélkül séróból, hogy eredetileg milyen országokból származó cégekkel van ügylet, akkor teljesen egyértelmű, hogy a kínaiak teret nyernek. És közben egyáltalán nem zavar, hogy az akármelyik "fődarabot" nem tőlem vagy tőled veszik mivel, azt akkor sem tőlem vagy tőled venné ha nem lenne itt - és abban az esetben semmi mást sem, természetesen. Sőt azt is mondom neked, hogy ezek a kínaiak talán még rugalmasabban kezelik ezt mint a nyugataik.

Előzmény: Eugene H. Krabs (34093)
Eugene H. Krabs Creative Commons License 7 órája 0 0 34093

Na hát pont ez a probléma. A kínai akku meg autógyártás minimálisan fog használni magyar beszállítókat. Jó hát majd a kínai igazgató is itt fog tankolni meg hajat nyiratni, de ennyi. 

 

Egyébként ezen a téren a németekkel kapcsolatban se tudunk sok jót felmutatni, pedig ők itt vannak 30 éve. Nincs egy komolyabb magyar beszállító se. A kínai még 100x zárkózottabb.

Előzmény: Léjjjzer (34092)
Léjjjzer Creative Commons License 7 órája 0 0 34092

Pedig annyira nem bonyolult. Ha bekapcsolódunk az értékláncba akkor az haszonnal kecsegtet. Lehet holnap vagy talán csak hétfőn megkeres egy kínai cég, hogy adjak már neki 900 liter oldószert. Érted már? 

Én meg annak a hasznából megbízom Kiss Imre lakatost, hogy készítsen nekem egy jó előtetőt a rakodóra. És mind Boldogok vagyunk! És így kéz a kézben boldogan menetelünk a szebb világ felé, ahun-e nem ázik a sofőr és a raktáros, ha rakodás van. Jó lesz az meglátod :) 

Előzmény: Eugene H. Krabs (34090)
Kód 001 Creative Commons License 7 órája 0 0 34091

Nem hiszem, de holnap rákérdezek egy szlovák ingatlan viszonyokat is ismerő partneremnél. 

Előzmény: Léjjjzer (34086)
Eugene H. Krabs Creative Commons License 8 órája 0 2 34090

Azt továbbra se látom hogy ettől mi lesz jobb itthon. 

 

Na meg még egy apróság. Trump messiásnak milyen feje lesz, ha Orbicsek elsuttogja neki, hogy bocs Donald, időközben a kínai gyarmat lettünk. 

Előzmény: Léjjjzer (34088)
Eugene H. Krabs Creative Commons License 8 órája 0 0 34089

Hogyne, Orbicsek ártatlan. 

Előzmény: Léjjjzer (34087)
Léjjjzer Creative Commons License 8 órája 0 0 34088
Léjjjzer Creative Commons License 8 órája 0 0 34087

Ezt valójában a németek miatt buktuk. Nem értik semtizmus nélkül a világot. 

Előzmény: Eugene H. Krabs (34076)
Léjjjzer Creative Commons License 8 órája 0 0 34086

Olvtárs létezik az, hogy Szlovákiában -8,5%-ot esett az ingatlan ár egy év alatt? Láttam ilyen statisztikát.  

Előzmény: huncut világ (34041)
b.u.b.u.5.5 Creative Commons License 8 órája -2 0 34085

Akkor mit kerestek a "piros sapkás kínaiak" ott az Erzsébet-hídnál? Biztos csak turisták. 

 

 

Azok a kínaiak itt élnek, s meghívták őket

Nem kéne mindig itt lógnod, s kicsit tájékozottabb lennél

Előzmény: Eugene H. Krabs (34019)
Gabika(nem értelmiségi) Creative Commons License 9 órája -1 0 34084

a lengyelek esetebol latszik, hogy sima politikai tamadas ojban levaltasara a penz visszatartasa.

Előzmény: Eugene H. Krabs (34067)
mica-r Creative Commons License 9 órája 0 0 34083

Bár igazad lenne!

Előzmény: netuddd (34081)
Gabika(nem értelmiségi) Creative Commons License 9 órája 0 0 34082

ezt asszony is kerdezte :)

Előzmény: Léjjjzer (34049)
netuddd Creative Commons License 9 órája 0 0 34081

Lopni a haverjaid szoktak. 

Előzmény: mica-r (34078)
netuddd Creative Commons License 9 órája 0 0 34080

"Eddig kb. 1 mrd eurót buktunk Orbánon. Már ezért kinézne neki egy kis rácsos pihenő egy normális országban. "

 

Most hozott 30 md eurót Kínából. 

Ezért mi jár neki egy normális országban? 

Előzmény: Eugene H. Krabs (34076)
bankvezér Creative Commons License 9 órája 0 1 34079

8 éve itt rohadsz, de csak 50 röfögésed van? :))

Előzmény: Iván Lenn Dül (34074)
mica-r Creative Commons License 9 órája -1 0 34078

Azt már összelopták maguknak, a többi másodlagos

Előzmény: netuddd (34075)
netuddd Creative Commons License 9 órája 0 0 34077

"Jogosan tartják vissza a pénzünket, vagy jogtalanul. Utóbbi esetben Navra perli már a Bizottságot? "

 

Csak mert az eu bíróság épp úgy működik mint a szovjet bíróság Sztálin idején. 

Előzmény: Eugene H. Krabs (34067)
Eugene H. Krabs Creative Commons License 9 órája 0 0 34076

Eddig kb. 1 mrd eurót buktunk Orbánon. Már ezért kinézne neki egy kis rácsos pihenő egy normális országban. 

Előzmény: netuddd (34075)
netuddd Creative Commons License 9 órája 0 0 34075

30 md euró nem jön. 

Előzmény: mica-r (34061)
Iván Lenn Dül Creative Commons License 10 órája -3 0 34074

Hülye fasz.

Előzmény: bankvezér (34072)
b.u.b.u.5.5 Creative Commons License 10 órája 0 0 34073

Németország es az usa is boven uzletel kinaval, de mi persze ne tegyük :) 

 

Sőt a franciákkal is, a legtöbbet az uniós országok között, nekünk kicsit sem szabad, mert jön a diktatúra

 

Érdekes ez a cikk is:

 

https://www.economx.hu/nemzetkozi-gazdasag/orban-hszi-csin-ping-tengely.789566.html

 

Persze a francia meg német befektetéseket lefelejtették

Előzmény: Gabika(nem értelmiségi) (34007)
bankvezér Creative Commons License 10 órája 0 1 34072

Mert ez, egy közvagyon ellopására szakosodott bűnszervezet. 
A földek Fidesz-bűnözők kezében vannak és ők adják bérbe azoknak, akik ténylegesen megművelik. 
A bérlet díjból úgy élnek, mint a korábbi földesurak, -  divat köztük, hogy Afrikába járnak vadászni. 

Előzmény: XANTIi (34064)
bankvezér Creative Commons License 10 órája 0 0 34071

Ez pontosan ide passzol. 
Bárki megnézheti facebook-on kívül is. 

 

https://www.facebook.com/100074509661267/videos/297213806765429

Iván Lenn Dül Creative Commons License 10 órája 0 0 34070

Hagyjuk már ezt a jogot. :) Bohócság.

Előzmény: Eugene H. Krabs (34067)
Eugene H. Krabs Creative Commons License 10 órája 0 0 34069

Havi 10 ropi pluszért fognak szaporodni a cigányok? Hápersze. 

 

 

Előzmény: Salvor2 (34048)
orgonatündér Creative Commons License 10 órája 0 0 34068

Igen.

Előzmény: Eugene H. Krabs (34067)
Eugene H. Krabs Creative Commons License 10 órája 0 0 34067

Vajon tudja-e ez az Escobar, hogy mennyi pénzünket tart vissza jogtalanul az eu? 

 

2 eset van zsenikém.

 

Jogosan tartják vissza a pénzünket, vagy jogtalanul. Utóbbi esetben Navra perli már a Bizottságot? 

Előzmény: netuddd (34056)
Eugene H. Krabs Creative Commons License 11 órája 0 0 34066

Ha az oktatás a legfontosabb MP szerint, miért nem pl. az egyetemi ösztöndíjakat emelné fel normálisabb szintre?

 

Nem mindegy neked?

MP politikailag egy senki jelenleg, még az is lehet egy hónap múlva eltűnik a porondról.

 

Kérdezd a 14 éve regnáló szotyiskirályt. 

Előzmény: Burgi90 (34051)
XANTIi Creative Commons License 13 órája 0 0 34065

go to 34064

Előzmény: netuddd (34057)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!